A szoptatás talán legörömtelibb, legtöbb boldogságot adó teendő a csecsemő körül. Az anyatejjel kapja a legjobb táplálékot a kicsi, amit csak a természet nyújthat. Természetesen nincs jobb, mint a természetes. A szoptatásnak csak előnyei vannak! Ezért is nagyon fontos, hogy minél több gyermek kapja meg a számára legnagyszerűbb táplálékot, az anyatejet, amely folyamatos „védőoltás” és megalapozója az egészséges testi és lelki fejlődésnek. Dr. Boda Domokos gyermekgyógyász professzor így fogalmaz: „Az anyatej nem egyszerűen táplálék, hanem olyan élő anyag, amibe a biológia minden titka visszatükröződik”.
Az ókori feljegyzések arról számolnak be, hogy az anyák 3-4 éves koráig is szoptatták gyermekeiket. A csecsemőt vagy kisgyermeket egy bőrből készült zsákban a hátukon hordták és ha az megéhezett a hónuk alatt tartva akár munka közben is megszoptathatták.
Időszámításunk előtt Rómában, Babilonban és Egyiptomban meghonosodott az a gyakorlat, hogy a csecsemő idegen tejet kapjon. A görög-római mitológiában Jupitert egy Ameltea nevű kecske, Romoluszt és Rémuszt egy farkas szoptatta. Az ókori Rómában jelent meg először az anyatejgyűjtő állomások elődje, ahol pénzért lehetett hozzájutni a plebejus asszonyoktól begyűjtött női tejhez. Itt foglalkoztak először a száraz dajkasággal is. Hozzátápláláshoz elsősorban mézzel édesített tehéntejet vagy kecsketejet használtak. A ránk maradt szoptatóedények oldalán emlőbimbó formájú csatornát képeztek ki, ez tekinthető a cumisüveg ősének.
A XIII. században a hozzátápláláshoz szívókürtöt használtak, melyet úgy készítettek el, hogy egy szarv végét levágták, pergamennel lezárták, egy kis nyílást ejtettek rajta, amelyen keresztül a csecsemő a táplálékot kiszívhatta.
A középkorban erre a célra tök és hordóalakú edények terjedtek el. Ezeken pici nyílás volt csak, hogy a csecsemőket erős szopásra késztessék. Felismerték azt, hogy az ilyen módszerrel erőteljesen szívó gyermeknek erősebb, egészségesebb lesz a fogazata.
A középkorban már a kiskanállal való etetést is ismerték. Mandulaolajat, vajat és mézkeveréket adtak kanállal a csecsemőknek. Apáczai Csere János 1853-ban ezt írta: „Az első szoptatás előtt tiszta vízzel kevert nádmézet kell adni a gyomorban lévő rútságok tisztítására”.
A német orvosi iskolák a nem szoptatott csecsemők részére lisztes, darás tejfőzetet javasoltak gyümölccsel, burgonyával.
Az angolszászok erőlevest, cukorral édesített kenyérlevest, csirke- és galambból főzött húslevest írtak elő.
Ősidőkben a magyar anyák maguk szoptatták gyermeküket, fizetett dajkát nem ismertek. A dajkaságot Mátyás király idejében ismerték meg, mert ezt a lehetőséget a külföldi udvaroknál látták. A „szoptatók” meglett korú asszonyok voltak, akik fizetése 4 Ft volt egy csecsemő ellátásáért /Nádasdy levelek/.
A középkor asszonyainak a várandós és gyermekágyas Mária után a „Szoptató Madonna” is példaképe volt. A bába feladata volt a szoptatás segítése, illetve a jó dajka kiválasztása. A szoptatás az anya és gyermeke legbensőségesebb kapcsolata. Az anyatej az élet forrása vallási és földi értelemben egyaránt. Mária tejének gyógyhatásában már a XI. században is hittek. Pestisjárványok idején „ereklye orvosságként” tisztelték.
Az 1300-as évek plasztikáin tűnik fel a speciális ruhamegoldás a „szoptatós slicc”, amelyen át az anyamell könnyen hozzáférhetővé válik. Ez a slicc érthető módon nem a nyakkivágásánál van, hanem feljebb a mellednél és gombolással vagy zsinórozással zárható.
A gyermekágyas ellátásáról a komaasszony gondoskodott legalább egy hétig. Ő készített komatálat, melyben az ételt-italt-levest, baromfihúst, kalácsot, bort vitt, szépen feldíszítve az erre a célra hímzett kendővel letakarva. Figyelembe vette a bába diétás étrendi tanácsát is. „Eledele legyen az első napokban turbolyával főzött húsleves, árpakása, rizskása, gyümölcs ételt, és valami zöldséget is lehet adni, salátát, és kerti-lobodát (spinachia)” /Steidele könyv/. A komatál elnevezés alatt a későbbiekben minden eledelt értettek, amit a komaasszony hozott. A népszokás szerint tartalmasnak és bőségesnek kellett lennie, mert „elment erőnek vissza kell jönnie”, és „a gyerek helyét ki kell tölteni” annyit kellett ennie a mamának – azt mondták. A fogások sokfélék voltak, de a legszegényebbnél is szerepelt a leves, a hús, a sütemény és az ital. A komatál küldése kötelező volt. Sajnos napjainkra ez a szokás kihalt. Tartalma: marha vagy baromhúsleves, kakas ha fiú, tyúksült ha leány született, tésztafélék közül leggyakrabban fánkot, kalácsot, lepényt vagy rétest vittek, italnak pedig bort. Minden édesanya tudja, hogy a gyermekágy első napjaiban milyen nagy szükség van a család összefogására és segítségére. Természetesen ma már nem javasoljuk olyan mennyiségű étel-ital elfogyasztását, amely kitölti a baba helyét.
A XVIII. századig az anyák döntően maguk szoptatták gyermeküket. A főrangú családok azonban gyakran dajkát fogadtak, akkor mindig, ha az anya meghalt vagy idős volt. A későbbiekben a dajka alkalmazása egyre gyakoribbá vált. Személyét a bába választotta ki. Tetőtől- talpig megvizsgálta, és ha testben, lélekben egészségesnek, alkalmasnak tartotta, csak akkor engedélyezte a szoptatást. A feltételeket Bocsi Károly (1784) reguláiban olvashatjuk. „A dajka legyen 20-30 éves, maximum hat hete szült, húsos, kemény mellű, közepes sűrűségű, nem csípős tejjel, erkölcsi feddhetetlenséggel bíró”.
Az 1800-as évek közepétől a bábakönyvek a szoptatás idejét nem szabályozták, ezért az anyák általában addig szoptattak amíg a tejük tartott.
Tauffer Vilmos és Heim Pál neves magyar orvosok az 1920-as években hívták fel a figyelmet arra, hogy „egy nőnek a teje el ne apadjon, melléből fejje ki, vagy tejszívóval szívja le”. Az anyáknak a szülőotthonokban vagy a kórházakban arra is lehetőség volt, hogy „lehet egy éhes egészséges gyermek által is megszívattatni. Ezt csak orvos rendelheti el, mert vérbajos csecsemő könnyen megfertőzheti az anyát és viszont a beteg nő az egészséges csecsemőt”.
Nagy büszkeséggel olvashatjuk Kunoss Endre másfél évszázaddal ezelőtt írt Dajkakönyvében a szopás fontosságát bizonyító gondolatokat. „A csecsemő legjobb tápszere az édes anyatej. Ezt tőle elvenni nem lehet, csak az anya halála, vagy súlyos betegsége miatt, ha a kénytelenség parancsolja.”
Századunkban a világ számos országában különböző szociális, gazdasági és kulturális tényezők játszanak szerepet a szoptatás gyakoriságában és időtartamában. Az 1930-as éveket követően a nők szoptatási készsége csökkenni kezdett. Ez a hanyatlás az európai országokban az 1970-es években megállt és ismét egyre több anya szoptatta csecsemőjét.
„Családbarát szülészet”, az újszülöttek elhelyezése a kórházakban
Az 1950-es évektől vált elfogadott gyakorlattá, hogy szülés után elválasztják az újszülöttet édesanyjától. Ez az úgynevezett központi rendszer, melyet azzal indokoltak, hogy a gyermekek érdekében van erre szükség a kórházi fertőzések elkerülése céljából. Így az újszülöttek ellátása, gondozása az anyák részvétele nélkül történt és az édesanya csak a szoptatás idején találkozott a babájával. A fiatal anyák nem tanulták meg kicsinyük gondozását, nem ismerték meg babájuk reakcióit, magatartását. Ennek következménye, hogy hazatéréskor bizonytalanná válhattak, idegeskedés, kapkodás, szorongás jellemezhette az otthoni légkört. Mindez nehezítette a szoptatást és később alakult ki az anya és gyermek közötti harmonikus érzelmi kapcsolat.
Rooming-in rendszer
A szoptatási kultúra újraélesztése és annak eredményeként a központi újszülött ellátást felváltotta a családbarát rooming-in rendszer. A WHO 1990-ben fogalmazta meg azt az igényt, hogy az újszülött maradjon az anyánál amennyiben ezt mindkettőjük állapota lehetővé teszi. A folyamatos együttlét a gyermekágyas kórteremben a testi-lelki kapcsolat alakulásában felbecsülhetetlen jelentőségű. Lehetőség nyílik arra, hogy az édesanya és újszülöttje kölcsönösen megismerjék egymást. Az állandó együttlét során nem alakul ki kóros szorongás, feszültség, mert az anya ösztönösen képes kielégíteni az újszülött biológiai és érzelmi szükségleteit. Természetesen folyamatos segítséget kell kapnia és kérnie az ápolóktól és szülésznőktől is. Az édesanyának bármikor, bármilyen problémája van, vagy bizonytalan a gyermek ellátása során, vagy a szoptatás alatt, csak jeleznie kell a gondot és „csecsemős” nővér segítségére siet! Az anya közelsége, meleg tekintete, a folyamatos bőrkontaktus, az emlőbimbó érintése, állandó, biztos kötődést jelent. Az újszülött ebben a rendszerben annyiszor és annyit szophat, ahogy igényli. A baba arckifejezésével elárulja a testi-lelki jólét állapotát. Kisimult arccal alvó kicsinél nincs szebb a világon!
A fertőzéstől való felelem alaptalan. Több vizsgálat is bebizonyította, hogy a rooming-in rendszerben lényegesen kevesebb a fertőzés, mint a hagyományos osztályon. Ennek az a magyarázata, hogy a szülés utáni szoros anya-baba együttlét során az újszülött bőre és emésztőrendszere az anya mikroorganizmusaival népesül be.
Ezek általában nem megbetegítő hatásúak, ellenük az anya tejében ellenanyag található. Az újszülött tehát olyan kórokozóknak van kitéve, amelyekkel szemben egyúttal védett is.
Néhány kórházban még csak részleges rooming-in működik, mert csak nappal vannak együtt az édesanyák kicsinyükkel akit éjszakára a csecsemő részlegen helyeznek el.
Abban az esetben, ha az édesanya nem érzi jól magát, vagy nagyon-nagyon fáradt, a teljes rooming-in rendszernél is kérheti, hogy néhány órára vigyék a csecsemő szobába az ápolók a babát és gondozzák, figyeljék meg őt.
Kutatási eredmények bizonyítják, hogy az anya szoptatási készsége jelentősen függ attól, hogy őt magát szoptatták-e vagy sem. Azok az anyák, akik szoptak, nagyobb százalékban szoptatják csecsemőjüket. Fantasztikusnak tűnik, de bizonyított, hogy viselkedésükben egy igen korai újszülött-csecsemőkori élmény jelenik meg.
A szoptatási készség kialakításában az apák véleménye is meghatározó. Az apák hozzáállását - hasonlóan az anyákéhoz - döntően az befolyásolja, hogy szoptak-e vagy sem.
Ezek a kutatási eredmények egyértelműen azt igazolják, hogy legfontosabb tennivaló egy olyan új korosztály felnevelése aki maga is szopott és az „örökített befolyásoltság” eredményeként belső kényszernek érzik majd a szoptatást!
A szoptatással kapcsolatos gondok, problémák jelentős része az első két héten belül jelentkezik, emiatt a szülészorvosoknak, a gyermekgyógyászoknak, a szülésznőknek, gyermekápolóknak és védőnőknek mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ebben a kritikus időpontban az édesanyát szakszerű tanácsokkal lássák el és segítsék a problémák megoldásában. A szoptatás sikere tehát döntően a születés utáni első két héten belül dől el. Az azt követő időszakban már több az öröm, mint a gond és sok sikerélmény is van.
Goethe Faustjának szavai jutnak eszembe, miközben a rooming-in szobában nézem az újszülötteket amint édesanyjuk mellén csüngve szívják magukba az „élet forrását”, az anyatejet.
„Élet forrása hol vagy, drága emlő?”
Felemelő hangulata van ezeknek a perceknek. Az anyatej több mint táplálék, a szoptatás több mint anyatejes táplálás!
Megtudhatod belőle, hogy mit tehetsz a várandós, majd közvetlen
kisbabád megszületése utáni napokban, hetekben a hatékony szoptatásért.
A sok fotóval és ábrával illusztrált kiadvány a gyakorlatban
hasznosítható tanácsokat tartalmaz.
Az élet legnagyobb csodája a születés. Ilyenkor az édesanyák mellett lenni, segíteni, támogatni őket a világ legszebb hivatása.
