Facebook

Webshop
Nézz körül!




6 HÓNAPOS KORIG

6 HÓNAPOS KORIG

BABÁK SZERETETTELJES ELVÁLASZTÓDÁSA


Az elválasztódás kezdeményezője a gyermek, az elválasztás pedig az édesanya akaratának érvényesülése. Célszerűbb tehát, ha az elválasztódás valósul meg. Ezt sem kell elsietni, mert az anyatejben minden benne van, amire a babának szüksége van a gondoskodáson és szereteten kívül.
Minden kisgyermek önálló személyiség, ezért egyéni eltérések figyelhetők meg az elválasztódásban.

Szoptatás kiegészítő táplálással

Szerencsés, ha egy éves korig az anyatej a csecsemő elsődleges tápláléka. Az új ételek bevezetése ne a szoptatás helyettesítésére vagy befejezése miatt történjen, hanem annak kiegészítésére. Hat hónapos kor után a kizárólagos anyatejes táplálás már nem fedezi optimálisan a csecsemő igényeit. A picik többsége hat hónapos kor után válik alkalmassá egyéb táplálék fogyasztására is. Ennek jelei, hogy felül a baba, megfogja az ételt, szájába teszi, rágcsálja és a nyelvével nem löki ki.
Az új ételek adásának nincs szigorú sorrendje, de arra ügyelni kell, hogy egyenként vezessék be és közöttük legalább három-öt nap teljen el.

A tápszeren kívüli ételek bevezetése

Bevezetésük a folyékony-pépestől a szilárd ételekig folyamatosan történik. Az időpontot jól válasszák meg, amikor már a csecsemő fizikai fejlettsége és állapota és a pszichés tényezők is lehetővé teszik. Ez az időszak a későbbi problémák - allergiák, hiányállapotok, rossz étkezési szokások stb. - kialakulása szempontjából is meghatározó. Az első próbálkozások lehetnek gyümölcsök, rizs (glutén mentes) vagy búza, árpa, rozs (glutén tartalmú) cereáliák és főzelékek. A bevezetés sorrendje nem szigorú, de a fokozatosságra törekedni kell, hogy a problémákat elkerüljük és az anya-gyermek kapcsolat se sérüljön. Egyszerre csak egy ételt kis mennyiségben 10-20 grammot adjatok, fokozatosan emelve az adagot úgy, hogy kettőtől négy hét alatt egy szopást helyettesítsenek. Az új ételt, ha a baba nem fogyasztja szívesen, ne erőltessétek.

Egészséges ételek biztonságosan

Valamennyi csecsemőtáplálással foglakozó szakmai szervezet, beleértve az allergológiai társaságokat is, világszerte egyetértenek abba, hogy a 6. hónapot betöltve kezdődjön el a glutén tartalmú kiegészítő táplálékok adása akkor is, ha a baba kizárólag szopik. Amikor a kicsi már nem kap anyatejet vagy vegyesen táplált, betöltött 4. hónap után kapjon glutén tartalmú ételt. Ezzel a táplálék allergiát, a cöliákiát és az egyes típusú cukorbetegséget kívánják megelőzni. Erre először a babakekszet ajánlják a szakemberek, ami nem tartalmaz tejet és tojást. Fontos, hogy lehetőleg még szoptatás mellett kapja meg az első fél kekszecskéjét a csecsemő.

Kiegészítő egészséges táplálás etetőhálóval

Az anyatej mellett 4-6 hónap feletti babák etetéséhez használhattok etetőhálót, amit édesanyák ötletei alapján fejlesztettek ki. Akkor adjátok oda a kicsinek, ha meg tudja fogni, a szájához viszi és rágcsálja. Az etetőháló használatával a csecsemők élvezhetik a természetes ízeket és a szilárd ételek egyéb előnyeit a fulladás veszélyének kizárásával. Tehettek a hálóba friss gyümölcsöket, zöldségeket, de pároltat vagy főzöttet is. Melegen is etethetitek belőle a babát, akár főtt hússal, hallal is és nem kell aggódnotok, hogy megakad az étel a torkán. A babakekszet is betehetitek a hálós etetőbe, mert a baba nyálával pépet képezve kirágcsálja belőle.
Hűtött - de soha nem a fagyasztott - gyümölcs a fogzási fájdalmak csökkentésére is szolgálhat.
Az etetőháló készülhet szilikonból vagy textilből. A szilikon anyagút kevésbé színezik el a gyümölcsök, zöldségek. Könnyebben mosogatható, sterilizálható. Minden feltételnek kiválóan megfelel a ClevaMama szilikon etetőhálója.
Ne feledjétek el, hogy szinte nem létezik olyan anyag, amit a babák tű éles kibújó fogacskáikkal nem tudnak szétrágni. Fontos, hogy ne hagyjátok a piciket felügyelet nélkül, különösen, ha esznek, bármiből bármit!

BABÁK SZERETETTELJES ELVÁLASZTÓDÁSA

Az elválasztódás legfontosabb alapszabálya, hogy mindig szoptatás után add a pótlást, hogy minél tovább tudd a legértékesebb táplálékot, az anyatejet biztosítani babádnak.

Gyümölcsök

Az alma és az őszibarack után, óvatosan, az idény gyümölcsök, mint a sárgadinnye, meggy, cseresznye, hámozott szilva, banán következhetnek. Mindig jó minőségű, hibátlan, érett gyümölcsöt válassz és gyümölcslé, majd pép formájában add. Korszerű, hasznos megoldás, ha szilikon etetőhálóba teszitek a gyümölcsdarabot, amiből a kicsi kirágcsálhatja. Kerüljétek az apró magvas, nehezen tisztítható, hashajtó hatású, esetlegesen allergiás reakciót kiváltó gyümölcsöket, mint például az eper vagy málna. Ne cukrozzátok, ne reszeljetek hozzá kekszet, babapiskótát. Friss hiányában mélyhűtött gyümölcs is adható.

Gabonafélék

Mindig a kornak megfelelő és vassal dúsított legyen. Négy hónapos kor alatt ne adjatok glutén tartalmút a babának. Figyeljétek, hogy speciális gyermekeknek készült terméket adjatok, amely tehéntej és tojás mentes.

Főzelékfélék

A főzelék alapanyaga a burgonya után a sárgarépa, cékla, sütőtök, saláta, spenót, a ritkán használt, de nagyon fimon gesztenye, a brokkoli, a zöldborsó, a zöldbab és a spárga következzen. A kelkáposztát, karalábét, karfiolt a köznyelven „k” kezdőbetűjű – magas rost tartalmú, nehezebben emészthető főzelék alapanyagokat – a baba 8 hónapos életkora után próbáljátok. Fontos, hogy csak ellenőrzött beszerzési helyen vásároljatok, mert pl. a magas nitrát tartalmúakat ki kellene zárni!
Burgonyával történhet más főzelékek sűrítése is. Rántás helyett használjatok rizst vagy kukoricapelyhet. Eljött az ideje, hogy az esetleg eddig fel nem használt, steril anyatejgyűjtő zacskóban fagyasztottan tárolt anyatejet kiolvasszátok és a főzelékalapok hígítására felhasználjátok. Pároljátok az alapanyagokat, mert a főzés során a főző lébe kioldódnak az értékes vitaminok és íz anyagok is. A csecsemő kora és a zöldség fajtája szerint passzírozhatjátok, turmixolhatjátok, illetve darálhatjátok az ételt a megfelelő állag eléréséhez. 6 hónapos kor körül a nyers pl. sárgarépa vagy párolt, főtt főzelék alapanyagokat etethetitek etetőhálóból is. 8-10 hónapos kortól a főzelék alapnak darálása vagy a villával történő összetörése is elegendő. Darabosan csak akkor adjátok a gyermeknek az ételt, ha már zápfogai is vannak, amellyel meg tudja őrölni azt. A főzelék kezdetben méz sűrűségű, később a csecsemő ízléséhez igazodjon.

BABÁK SZERETETTELJES ELVÁLASZTÓDÁSA

Rozsdás szög helyett főzelék és komplettálás

Dédmamánk rozsdás szöget vert az almába, hogy megkapjuk a szükséges mennyiségű ásványi anyagokat. A tudomány túllépett ezen a népi praktikán és nagy mennyiségű vasat tartalmazó zöldségek, húsok adását javasolják a piciknek a táplálkozással foglalkozó szakemberek. A vashiány megelőzésére 5-6 hónapos kortól már adhattok húst is a babának. Fiatal állatból, zsírtalanított, elsősorban baromfival javasolt a húsbevitel kezdése. Egy szép, friss csirkemellet ha megvesztek a ClevaMama 8 db-os fedeles tároló pohárkáiba adagonként el tudják tenni a mélyhűtőbe. A hal mindig szálkamentes és édes vízi legyen, de bármennyire hasznos is előfordulhat túlérzékenység a kicsiknél, ezért erre figyelni kell. Csirkemájat legfeljebb egy héten egyszer adjatok, mert sok előnye mellett gondolni kell arra, hogy a baromfinak ez a méregtelenítő szerve. Tojást csak főve adjatok, mert allergizáló tulajdonsága van. 8 hónap után kaphat főtt tojássárgáját a baba, a fehérjét csak 1 év felett adjatok.
Kedves Édesanya! Figyelj a babád táplálására, mert a vashiány befolyásolja még a szellemi fejlődését is és akár a későbbi iskolai teljesítményére is hatással lehet.

Fűszerek a babatáplálásban

A picik ételét lehetőleg ne sózzátok és borsozzátok. Nagyobb csecsemőknél fűszerezésre használhattok zöldpetrezselymet, kaprot, fehér répát, paradicsomot. Abban az esetben, ha a család ételéből eszik a pici, akkor ízesítés előtt szedjétek ki az ő adagját.
Egy éves kor alatt méz és gyógyteák adása az esetleges pollen tartalmuk miatt nem javasolt.

A gyerek nem „kis felnőtt”

A szülők helytelenül a saját étrendjükhöz hasonlóan táplálják a kicsiket, de az is gyakori, hogy ugyanazt az ételt eszi az egy év alatti gyerek is, amit a család. A fejlődő szervezetnek más az igénye, sok főzelékre van szüksége, nem rántott húsra és sült krumplira.
Lehetőleg párolva készítsétek a baba ételét, mert így nem főnek ki az értékes tápanyagok. A nem megfelelő táplálék súlyos probléma a kis gyermekeknél.
Éljetek, táplálkozzatok egészségesen, mutassatok jó példát a gyereknek. Ismertessétek meg a babákat a változatos, természetes ízekkel, hogy minél egészségesebbek, okosabbak legyenek.
Az elválasztódás időszakában, ha 500 ml napi mennyiségnél kevesebbet tud szopni a baba, akkor tápszerpótlásra is szükség van, mert a gyümölccsel és főzelékkel nem tudjuk biztosítani a megfelelő fehérje és vas mennyiséget. Annyi tápszert kell minimum adni, ami a szopott anyatej mennyiségét fél literre kiegészíti.



TE IS SZOPTASS!

TE IS SZOPTASS!

Megtudhatod belőle, hogy mit tehetsz a várandós, majd közvetlen kisbabád megszületése utáni napokban, hetekben a hatékony szoptatásért. A sok fotóval és ábrával illusztrált kiadvány a gyakorlatban hasznosítható tanácsokat tartalmaz.

Csetneki Julianna - szülésznő, szakértő

Hivatásom szülésznő

Az élet legnagyobb csodája a születés. Ilyenkor az édesanyák mellett lenni, segíteni, támogatni őket a világ legszebb hivatása.

Szülésznő válaszol

A sok év alatt egyet biztosan megtanultam, hogy szakmai ismeretekre hivatkozva se gondoljuk azt, hogy léteznek abszolút igazságok szoptatási kérdésekben. Szerezzenek ismereteket szakemberektől, tapasztalt mama társaktól!







Szoptatási és baba termékeink